Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Bár az első Dragon Quest elkészítése az itt felsorolt három illetőnél és két cégnél is több embert mozgatott meg, az nyilvánvaló volt, hogy például Akira Toriyama megemlítése nélkül nincs értelme a játékot reklámozni.
Forrás: Famitsu #0001. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A ColecoVision kontrollere tényleg megérdemelte a gyalázást, de a Magnavox Odyssey² egygombos joystickje kifejezetten megbízható jószág volt. És bár az eredeti módon X-Wing fantázianévvel felruházott xboxos Pelican-kontroller fabatkát sem ért, a hivatalos WaveBird kontrollert másoló mérnökök kifejezetten jól dolgoztak, amikor a GameCube-ra való G3-at rakták össze; forradalom ugyan még ez sem lett, de legalább nem kellett szégyenkezni.
Forrás: Next Generation 2001/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Diskware méltán legendátlan Paper Package Sexy Game-sorozata az itt bemutatott öt játékból állt. Ahogy az kitalálható, ezek legtöbbje egy rém egyszerű játékból állt, amit néhány jól (?) megrajzolt pixelleányzóval próbáltak meg feldobni. A Water Worker természetesen a Super Pipeline leszármazottja, a Triangle Jungle-ben háromszögek forgatásával kell az őserdei jeleneteket kirakni, a Breeze pedig a párkeresős Concentration kártyajáték feldolgozása a megszokottnál több bikinivel.
A kivételt az Emmy-széria jelenti, amelyek tulajdonképpen a mai algoritmus-hajtotta chatbotok elődei voltak: a reklámmodellre a legkisebb mértékben sem hasonlító pixelhölggyel írásban lehetett kommunikálni, és bizonyos mértékben még viselkedését is átalakíthattuk – de természetesen ezek kifutása is pőre és intim jelenetekben volt megélhető.
Forrás: LOGiN 1985/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bár ez nem nagyon tűnik ki az egyébként látványos reklámból, a francia fejlesztők által büszkén Purple Saturn Daynek elnevezett játék legközelebbi rokona az Epyx-féle Winter/Summer/California Games, vagyis egy minijáték-gyűjteményről van szó, ezúttal egy űrolimpiát modellezve. A látvány és a hangzás minden platformon kiváló volt, de a mindössze négy kihívásból csak egy volt olyan, amihez az ember esetleg másodjára is szívesen ment vissza (nem véletlen, hogy ezt aztán Extase néven kibővítve külön is kiadták).
Forrás: The One 1988/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Az ötvenes években még másként mulattak a gyerekek...
Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A 16-bites konzolok világában nem csak ezzel a számmal lehetett menőzni, de a játékok méretével is. Az például akkora számnak számított, hogy a Street Fighter II végül 2 MB-os kártyán jelenik meg, hogy annak boldogan szentelt egy teljes oldalt az előzetes verziót megkapó EGM. E méretháború a CD-k megjelenésével rögvest elveszítette a varázsát – amikor a Tales of Phantasia, majd a Star Ocean 2 már 48 megabites kártyát kapott, annak már nem volt hírértéke.
És mit szóltak volna a lelkendező kollégák, ha tudják, hogy 2024-ben már 150-200 GB terjedelmű játékokból is van annyi, hogy az ember ne kapja fel a fejét egy-egy újabb ilyen bejelentéskor?
Forrás: Electronic Gaming Monthly #033. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Anatómiailag teljesen emberszerű, és ami fontos, első pillantásra szimpatikus karaktereket lehetett létrehozni az Atomic 3D-vel. A rendkívüli reklám ereje lehengerlő, és még inkább, ha tudjuk, hogy a szoftver segítségével egy stand-up DVD is készült 2006-ban!
Forrás: Boot Magazine 1996/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Mortal Kombat Gold tényleg kizárólag Dreamcastra jelent meg, igaz, a kiváló verekedős játékokkal teli konzolnak ez nem tett valami jót: a program lényegében az MK4 hat karakterrel és még több buggal kibővített verziója volt. Egy ideig úgy volt, hogy ez az epizód kap egy teljesen új harcost is, de Belokk végül nem készült el, és csak néhány korabeli, magazinoknak kiküldött screenshot őrzi az emlékét.
Forrás: DC-UK 1999/12. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Ki tudja, miért, a grafikus kártyák dobozai és reklámjai szinte kivétel nélkül háborodott illusztrációkkal készülnek.
Ez itt nem a kivételek egyike.
Forrás: incite PC Gaming 2000/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Sok cégnek vannak igen szerény kezdetei, nézzük meg most az egyik legfurábbat: a majdani Namco legelső üzletét! Masaya Nakamura valamikor 1955-ben alapította meg saját cégét, a Nakamura Seisakushót. A vállalkozó legelső lépése két használt lovacskás automata megvétele, újrafestése, majd kitelepítése volt. A pacikat egy bevásárlóközpont tetején installálta, és a vidám (?) gyerekek 5 jenért tudtak galoppozni egyet.
A vállalatot a valamivel könnyebb amerikai ügyletkötés érdekében 1977-ben Namcóra nevezték át a NAkamura Manufacturing COmpany rövidítéseként.
Forrás: 4Gamer. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella